A kampány lezárult.



Zimbabwe: Ejtsék a vádakat és vegyék vissza az elbocsátott ápolókat

Partnerünk a Public Services International, a Globális Szakszervezeti Szövetség, amelynek több mint 700 szakszervezete 30 millió dolgozót képvisel 154 országban és a Zimbabwean Nurses Association (ZINA).

A zimbabwei kormány letartóztatott 13 ápolónőt, akik a fizetésük és munkakörülményeik romlása ellen tiltakoztak. Az óvadékot kifizető nővéreket szabadlábra helyezték, de elbocsátották őket a munkahelyükről. Mivel az infláció 1000% körül mozog, a megélhetési költségek olyan gyorsan emelkedtek, hogy a közszféra bérei mára szinte elértéktelenedtek.

A Zimbabwei Ápolók Szövetsége (ZINA), a Harare-ben és Bulawayo-ban a munkavállalókkal összefogva a fizetések felülvizsgálatát, a COVID-19 kezeléséhez szükséges eszközök biztosítását, például az egyéni védőeszközök (PPE) megfelelő rendelkezésre bocsátását követeli. Az azután történt, hogy a kormány ellehetetlenítette a Kétoldalú Tárgyló Testület tevékenységét azzal, hogy kijelentette, a következő három hónapban nem vesz részt a kollektív egyeztetéseken.

Támogasd ZINA-t és a zimbabwei ápolókat egy tiltakozó levél elküldésével, amelyben az az összes ápoló szabadon bocsátását és munkaviszonyuk visszaállítását követeljük, és azt, hogy a zimbabwei kormány szűntesse be az egészségügyi dolgozók megfélemlítését és zaklatását, ahelyett, hogy meghallgatná a jogos igényeik és aggodalmaikat.




Az üzenetedet a következõ e-mail címekre továbbítjuk:
labourmasanga@gmail.com, enokdongo@gmail.com, munengiwakuda@gmail.com, rights@world-psi.org